Jenei Zoltán országos kórház főigazgató levele az egészségügyben dolgozókhoz

"Tisztelt Kollégák!

2021. március 1-jével új időszámítás kezdődött a magyar egészségügy történetében.

Az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetése abban a reményben történt, hogy tisztább, átláthatóbb, jobban szervezhető viszonyrendszert teremtsünk mind a gyógyító munkában résztvevő szakemberek, mind pedig betegeink számára.

Ezért szeretném köszönetemet kifejezni azoknak az egészségügyben dolgozó munkatársainknak, akik a sok nehézség és bizonytalanság mellett is vállalták, hogy az állami egészségügyi rendszeren belül végzik nélkülözhetetlen közszolgálati tevékenységüket a jövőben is!

Tudom, hogy rengeteg feladatunk van még, a következő hónapokban számtalan kérdést át kell gondolnunk és megnyugtatóan rendezni azért, hogy a munkavégzéshez szükséges minden feltétel rendelkezésre álljon.

Hálás vagyok, hogy bizalmat adtak a folytatáshoz, amire csak egy válasz lehetséges: még több energiával fogunk közösen azon dolgozni, hogy a magyar egészségügy átalakítása sikeres lehessen.

Nem mehetünk el szó nélkül azok mellett sem, akik bármilyen ok miatt, de úgy döntöttek, hogy nem maradnak az állami szférában. Eddigi munkájukért őket is elismerés illeti. Döntésüket, ha nehéz szívvel is, de elfogadom. Tudom jól, hogy nem lehetett egyszerű kilépni abból a rendszerből, ami sokuknak többet jelentett a hivatásuknál is.

Őszintén kívánok Nekik is sok sikert és reményeim szerint tudásukat – még ha más formában is  –, de a nagyon széles egészségügyi szektorban fogják majd hasznosítani, amely munkánk által megújul."